Wag the Dog a logisztikában, avagy amikor a farok csóválja a kutyát

2023.02.27. | HR tematika

Nem csak a munkáltatók tudnak rejtett eszközökkel „hatni” munkavállalóikra. Ahogy az Index pár hete megjelent cikkében olvashatjuk,

“a „quiet firing”, azaz csúnyán magyarra fordítva csendes elbocsátás vagy kirúgás, a legtöbb esetben észlelhető és sejthető. Azonban sok munkaadó mindezt olyan mesterien műveli, hogy rengetegen hagyják el saját akaratukból végül az adott munkahelyet, anélkül hogy értenék, mi zajlik körülöttük.”

Erről mostanában több esszét és cikket is lehetett olvasni, én most egy másik aspektusával szeretnék inkább foglalkozni.

Amikor a farok csóválja a kutyát

A logisztika egyes szegmenseiben – főleg ott, ahol nagyobb a munkaerő kereslet, mint a kínálat – nem egyedi jelenség ennek az ellenkezője sem. Több olyan cégben, ahol tanácsadóként tevékenykedtem, észlelhető volt, hogy az adott terület egyes munkatársai nem éltek, hanem visszaéltek azzal a helyzettel, hogy „szükség” volt rájuk. Gyakran erőszakoltak ki egyedi előnyöket maguknak úgy, hogy nem volt cserébe igazából semmi sem többlet nyújtva. Íme, egy konkrét példa: az egyik partnercégünknél volt egy raktárvezető, aki félévente zsarolta meg a vezetőit, hogy elmegy, ha nem kap annyit, mint a „másik” ajánlat. Persze, rendre meg is kapta, de közben a csere egyre jobban sérült, mert nem viszonozta semmivel a cégnek, hogy az alkalmanként 40-50%-al növelte a bérét. (Például nem képezte magát tovább.) Lehet megosztó lesz a gondolat, de a példának okán: ha valakinek van munkahelye, miért megy el máshová állás interjúra? Hiszen máshogy nem kapna valódi „ajánlatot”. Mennyire elkötelezett egy ilyen munkatárs? Semennyire úgy vélem.

Valós teljesítmény helyett finom zsarolás

Visszatérve az alap gondolatra. Főleg a fuvarozásban, raktározásban, ahol akut a munkaerőhiány, gyakori, hogy a dolgozók nem a valós teljesítményük alapján kapnak juttatásokat, hanem finom zsarolásokkal. Ezeket rendre meg is kapják, hiszen a vezető kutyaszorítóban van , hiszen így is munkaerőhiánnyal küzd szinte mindenki. Valljuk be, ma megbízást szerezni sokkal könnyebb, mint azok elvégzésére képes szakképzett alkalmazottat találni. Viszont ezzel csak fokozzuk a spirálhatást, hiszen, ha valaki zsarolása nem hat, és felmond, akkor szinte azonnal kap máshol állást. Gyakran rögtön csomó előfeltétel megszabásával, ami szerintem megint csak nem helyes, hiszen ezzel  automatikusan feszültséget kelt az új helyen már korábban ott dolgozók között.

Valahol meg kell húzni a határt

Muszáj visszaépíteni az egészséges csererendszert a logisztikában. Egészséges pedig azt jelenti számomra, hogy mindkét fél számára megfelelő a csere.A munka világában ez annyit tesz, bizonyítok, dolgozom, értéket teremtek és azért kapok jövedelmet. Ez pedig normál esetben így folytatódik növekvő trendben. A valós, tényleges értékteremtést nem szabad elengedni. Tűnjek ódivatúnak, de én ebben hiszek. Ki fogja először meglépni a „váratlant”? Kíváncsian várom.

Szerző: Papp Zoltán, a LogiJobs ügyvezetője

 

Megosztás: