Amikor egyetlen ember működésének árát az egész szervezet fizeti meg.
Szinte minden vezető találkozott már olyan helyzettel, amikor pontosan tudta, hogy egy munkatárssal komoly probléma van, mégsem történt érdemi változás.
És most nem feltétlenül arról beszélek, aki gyengén teljesít, nem rendelkezik megfelelő szakmai tudással, vagy egyszerűen nem tudott lépést tartani a szervezet fejlődésével. Sokkal érdekesebb és egyben veszélyesebb az a helyzet, amikor valaki kifejezetten jó a munkájában, eredményeket hoz, fontos kapcsolatokkal rendelkezik, esetleg meghatározó szerepet tölt be a vállalat működésében. Csak éppen emberileg egyre nehezebb vele együtt dolgozni.
A kollégák tartanak tőle. A megbeszéléseken rendszeresen leértékeli mások véleményét. Információkat tart vissza, konfliktusokat gerjeszt, vagy éppen úgy alakítja a belső viszonyokat, hogy mindenki kénytelen legyen hozzá alkalmazkodni.
A vezető pedig tudja, hogy baj van. Mégis halogatja a döntést. Mert mi történne, ha ez az ember holnap már nem lenne ott? És közben ritkábban teszi fel a másik, legalább ilyen fontos kérdést:
Mi történik a szervezettel addig, amíg ott van?
A szakmai teljesítmény nem ad felmentést az emberi működés alól
Egy szervezetben könnyű túlértékelni azt, ami mérhető. Az árbevételt, az eredményeket, a határidők teljesítését, az ügyfélkapcsolatokat vagy a szakmai tudást. Sokkal nehezebb számszerűsíteni, hogy egy munkatárs milyen hatással van a környezetére. Pedig a kettő nem választható el egymástól.
Lehet valaki kiemelkedően eredményes, miközben a közvetlen környezetében folyamatos feszültséget teremt. Lehet kiváló szakember, aki mellett a kevésbé tapasztalt kollégák nem mernek kérdezni. És lehet olyan vezető is, aki teljesíti az üzleti célokat, miközben a csapatából sorra távoznak az emberek.
Ilyenkor gyakran elhangzik a jól ismert mondat: „Nehéz természet, de szakmailag nagyon jó.”
Csakhogy mit jelent valójában a jó teljesítmény? Ha valaki hozza a számokat, de közben rombolja az együttműködést, gyengíti a bizalmat és visszafogja mások teljesítményét, akkor a saját eredményeit nem lehet a szervezetre gyakorolt hatásától függetlenül értékelni.
A valódi teljesítményhez az is hozzátartozik, hogyan érjük el az eredményeket, és milyen következményekkel jár a működésünk másokra nézve.
Amikor egy emberhez kezd alkalmazkodni az egész szervezet
A romboló magatartás egyik legveszélyesebb következménye, hogy a környezet idővel megtanul együtt élni vele. A munkatársak előre mérlegelik, mit mondhatnak el egy megbeszélésen. Bizonyos kérdéseket inkább nem tesznek fel. Egyes konfliktusokat elkerülnek, más problémákat megpróbálnak a háttérben megoldani.
A kommunikáció fokozatosan megváltozik. Megjelennek a kerülőutak, a kimondatlan szabályok és az informális szövetségek. Az emberek egyre több energiát fordítanak arra, hogy elkerüljék a kellemetlen helyzeteket.
Kívülről mindez sokáig nem feltétlenül látható. A feladatok elkészülnek, a megbeszélések lezajlanak, a vállalat működik. Csak éppen egyre kevesebb az őszinte visszajelzés, a kezdeményezés és a valódi együttműködés.
Szervezetpszichológiai szempontból itt válik különösen fontossá a pszichológiai biztonság kérdése. Ha a munkatársak attól tartanak, hogy egy vélemény, egy hiba beismerése vagy egy kritikus kérdés személyes támadást, megszégyenítést vagy megtorlást vált ki, akkor idővel visszafogják magukat. Ennek pedig közvetlen hatása lehet a tanulásra, az innovációra és a szervezet problémamegoldó képességére.
Egyetlen ember viselkedése így jóval nagyobb hatást gyakorolhat a szervezetre, mint amit a munkaköri leírása vagy a teljesítménymutatói alapján feltételeznénk.
A romboló működés nem mindig látványos
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a problémás munkatárs hangos, agresszív, folyamatosan konfliktusokat generál. Pedig a szervezeti működésre káros magatartás ennél sokkal árnyaltabb is lehet.
Van, aki nyíltan megkérdőjelezi mások kompetenciáját. Más rendszeresen elbizonytalanítja a kollégáit, majd a kialakult problémákat az ő alkalmatlanságukkal magyarázza. Előfordul, hogy valaki tudatosan visszatart fontos információkat, ezzel növelve saját nélkülözhetetlenségét. Mások a vezető bizalmát használják fel arra, hogy informális hatalmat építsenek a szervezetben.
És vannak olyanok is, akik kifelé együttműködőnek és eredményesnek mutatkoznak, miközben a közvetlen környezetük egészen másként éli meg a velük való munkát.
Ezeket a helyzeteket nem lehet pusztán személyiségjegyek alapján megítélni. A határozottság például önmagában nem romboló. A kritikus gondolkodás sem az. Még a konfliktusvállalás is lehet kifejezetten értékes vezetői tulajdonság.
A különbség a viselkedésben, annak rendszerességében és a környezetre gyakorolt hatásában keresendő. Egy nehéz természetű emberrel is lehet jól együtt dolgozni, ha képes tiszteletben tartani másokat, elfogadni a visszajelzéseket és felelősséget vállalni a saját működéséért.
A tartósan romboló magatartás azonban más kategória. Különösen akkor, ha az érintett nem ismeri el a problémát, és a változtatásra irányuló próbálkozások rendre eredménytelenek maradnak.
Miért védi meg a vezető azt, akitől másokat kellene megvédenie?
Ez talán az egész kérdés legérzékenyebb része. Mert amikor egy vezető hosszú időn keresztül eltűri a szervezetre káros magatartást, annak rendszerint megvan a maga pszichológiai háttere.
Lehet, hogy az illető régi bizalmasa, akivel hosszú évek óta együtt dolgozik. Lehet, hogy olyan szakmai tudással rendelkezik, amelynek elvesztésétől a vezető tart. Előfordulhat, hogy kiváló üzleti eredményeket hoz, ezért a vezető hajlamos elnézni a viselkedését. És az is lehet, hogy maga a vezető sem szeret konfliktusokat vállalni, különösen olyan emberrel szemben, aki erős személyiséggel vagy jelentős informális befolyással rendelkezik.
A háttérben megjelenhet a veszteségtől való félelem, az érzelmi kötődés, a korábbi döntésekhez való ragaszkodás vagy egyszerűen a konfliktus következményeinek túlértékelése.
A vezető ilyenkor gyakran azzal nyugtatja magát, hogy a helyzet még kezelhető. „Ilyen a természete.” „Meg kell tanulni vele együtt dolgozni.” „Nehéz lenne pótolni.”
Ezek a mondatok azonban idővel a változtatás elmaradásának igazolásává válhatnak. És miközben a vezető egyetlen ember elvesztésétől tart, könnyen lehet, hogy észrevétlenül másokat veszít el. Olyanokat, akik csendben alkalmazkodnak, visszahúzódnak, majd egy idő után egyszerűen távoznak.
Mit tanul ebből a többi munkatárs?
Egy szervezet kultúráját nemcsak a megfogalmazott értékek alakítják. Legalább ilyen fontos, hogy a vezető milyen magatartást fogad el, mit jutalmaz, és minek nincs következménye.
Ha a munkatársak azt látják, hogy valaki rendszeresen megsértheti az együttműködés alapvető normáit, miközben a vezető következmények nélkül hagyja a történteket, abból következtetéseket vonnak le. Azt tanulják meg, hogy az eredményesség bizonyos embereknél felmentést jelenthet az emberi viselkedés követelményei alól. Hogy a vezetői elvárások nem mindenkire vonatkoznak egyformán. És hogy a szervezet által hangoztatott értékek nem feltétlenül érvényesülnek a mindennapi működésben.
Ez hosszú távon a vezető hitelességét is alááshatja. Különösen akkor, ha a vezető rendszeresen beszél bizalomról, együttműködésről, tiszteletről és felelősségvállalásról, miközben a munkatársak egészen mást tapasztalnak.
A szervezeti kultúrát ugyanis sokszor pontosabban jellemzi az, amit következmények nélkül meg lehet tenni, mint az, amit az értékrendünkben leírunk.
Nem minden nehéz ember romboló, és nem minden konfliktus káros
Itt azonban fontos megállni egy pillanatra. Szervezetpszichológusként különösen lényegesnek tartom, hogy ne bélyegezzünk meg embereket pusztán azért, mert nehéz velük együtt dolgozni, eltérő a véleményük, vagy konfliktusokat vállalnak fel.
Egy szervezetnek szüksége van kritikus gondolkodókra, határozott személyiségekre és olyan munkatársakra is, akik mernek szembemenni a többség véleményével. Sőt, bizonyos helyzetekben éppen ők segítenek elkerülni a rossz döntéseket.
A kérdés ezért nem az, hogy valaki mennyire kényelmes munkatárs. Hanem az, hogy a viselkedése milyen hatással van másokra, képes-e együttműködni, elfogadja-e a közös normákat, és hajlandó-e változtatni, amikor a működése problémát okoz.
A tartósan káros magatartás megítéléséhez konkrét, visszatérő viselkedéseket és azok következményeit kell vizsgálni. Ehhez pedig a vezetőnek sokszor a saját benyomásain túl is szüksége van információra.
A kollégák visszajelzéseire, a csapat működésének megértésére, a konfliktusok mintázatainak feltárására és adott esetben külső szakmai nézőpontra.
Mert a cél nem egy bűnbak megtalálása. A cél annak megértése, hogy mi történik a szervezetben, és hogyan lehet helyreállítani az egészséges működést.
Mikor válik a türelem vezetői mulasztássá?
Több mint húsz év vezetői és szervezetfejlesztési tapasztalata alapján úgy gondolom, hogy a vezetői felelősség egyik legnehezebb része az emberi szempontok és a szervezeti érdekek együttes képviselete.
Egy problémás munkatársnak lehetőséget kell adni arra, hogy megértse a vele szembeni elvárásokat, visszajelzést kapjon, és változtasson a viselkedésén. Szükség lehet támogatásra, fejlesztésre, coachingra, a szerepkör újragondolására vagy a felelősségi viszonyok tisztázására.
De ezeknek a folyamatoknak világos keretekre van szükségük. Mit kell megváltoztatni? Milyen viselkedés nem elfogadható? Miből látjuk, hogy történt előrelépés? És mi következik akkor, ha a változás elmarad?
Ha ezekre a kérdésekre nincs válasz, a fejlesztés könnyen a döntés halogatásának eszközévé válhat. Különösen fontos ez akkor, amikor más munkatársak már közvetlenül is sérülnek a kialakult helyzetben.
A vezetőnek ugyanis nemcsak az adott emberrel szemben van felelőssége. Felelős azokért is, akik nap mint nap vele dolgoznak. Az ő biztonságukért, fejlődési lehetőségeikért, munkakörnyezetükért és azért, hogy a szervezetben érvényesüljenek az együttműködés alapvető normái.
Van az a pont, amikor a további türelem már nem méltányosság, hanem a probléma fenntartása.
A legnagyobb veszteség sokszor láthatatlan
Amikor egy vezető attól tart, hogy elveszít egy fontos munkatársat, többnyire pontosan meg tudja fogalmazni, mit kockáztat. A szakmai tudást. Az ügyfélkapcsolatokat. A tapasztalatot. Az üzleti eredményeket.
Sokkal nehezebb észrevenni azt, amit a megtartásával veszít. A csapat bizalmát. Az együttműködés minőségét. A kezdeményezőkészséget. A tehetséges munkatársak elkötelezettségét. És idővel akár a saját vezetői hitelességét is.
Ezek a veszteségek nem feltétlenül jelennek meg azonnal a pénzügyi kimutatásokban. A szervezet működésében azonban nagyon is érezhetővé válhatnak.
A HCB Solutions szervezetfejlesztési munkájában ezért kiemelt jelentősége van annak, hogy az egyéni kompetenciákat, motivációkat és személyiségbeli sajátosságokat a vezetői működéssel és a szervezeti környezettel összefüggésben vizsgáljuk.
Egy konfliktusokkal terhelt szervezetben ugyanis ritkán elegendő kizárólag egyetlen ember viselkedését megérteni. Azt is látni kell, milyen vezetői döntések, működési minták és kimondatlan szabályok tették lehetővé a helyzet fennmaradását.
Ha tulajdonosként vagy ügyvezetőként azt tapasztalod, hogy egyetlen ember működése aránytalanul nagy feszültséget okoz a szervezetedben, érdemes lehet külső szakmai nézőpontból is megvizsgálni a helyzetet.
Sokszor már annak tisztázása is fontos előrelépés, hogy valóban egyéni viselkedési problémáról, vezetői működési zavarról vagy mélyebb szervezeti összefüggésről beszélünk.
Mert lehet, hogy a legdrágább munkatársad valóban az, akit nem mersz elküldeni. De a valódi kérdés talán az, hogy hány másik ember fizeti meg nap mint nap annak az árát, hogy ő maradhat.
Papp Zoltán
Szervezetpszichológus | Vezetői és szervezetfejlesztési tanácsadó
HCB Solutions

